Kapuk
Amire gondolni kell
A kapu választásánál mind a funkcionális, mind az esztétikai szempontok rendkívül fontosak.
Nem csak fontosak, de össze is függnek egymással. Hogy milyen kaput célszerű választania, azt nem csak az adott típus és az ahhoz szükséges anyagválasztás határozza meg, hanem figyelembe kell vennie az esetleg már korábban választott házdekorációs elemeket stílusát is.
Fontos, hogy a választott kapu szerves része legyen a házon megjelenő korlátok, egyéb dekorációs elemeknek, és ne bontsa meg azok egységes megjelenését.
Bármelyik megoldás mellett dönt, legyen az úszókapu, gurulókapu, egyszárnyú illetve kétszárnyú kapu, fontos tudnia, minden általunk készített kapu alkalmas a motorizációra.
Automatizálás – a kapu motorizálása
A kapuk motorizálása a technika fejlődésének köszönhetően már nem jelent gondot, bármelyik típus motorizálható.
Hogy melyik kapura milyen motort kell felszerelni, az sok szempont függvénye. Függ milyen anyagból készült a kapu, mekkora a mérete, a súlya, a hossza.
A motorizáció kialakítására is tudunk megfelelő szakembert ajánlani, a kapu beszerelésekor is, de a motorizáció kialakítása akár utólag is megoldható.
Kapcsolódó termékeink
Amit mi gondolunk
a kapukról
Ha azt szeretné, hogy ne csak szép legyen a kapu, amit választ, hanem szeretné, hogy használata kényelmes és problémamentes is legyen, akkor nagyon fontos azt adottságoknak leginkább megfelelő kaputípus megtalálása és kiválasztása.
Nem könnyű feladat ez!
A kapu választása során sok szempontot kell figyelembe venni.
Legfőképpen a terep adottsága és az áthidalandó terület mérete az, ami leginkább lehatárolja választási lehetőségét. Azonban egyéb szempontok is jelentősen meghatározzák a választani célszerű kapu típusát. Gondolok itt például arra, hogy már egy kis emelkedő esetén is nyílókaput készíteni és elhelyezni meglehetősen nehézkes, hacsak a nyílókapu nem kifelé nyílik az utcára.
Akkor hát milyen mikor, milyen kaput célszerű választani?
Emelkedő terep esetén tehát leginkább tolókapu választása javasolt.
Sík terepviszony esetén azonban egyaránt használható a toló- és a nyílókapu megoldás is.
Egyedi gyártású
Termékeink
Nyíló
A nyíló kapu egy illetve kétszárnyú kivitelben készülhet.
A nyílókapu esetében a szárny vagy szárnyak egy-egy oszlopon helyezkednek el, és a zsanérok segítségével mozognak.
Úszó
Az úszókapu vagy lebegő kapu a tolókapu egy speciális fajtája. A nevéből adódóan a kapu használat közben olyan képzetet kelt, mintha úszna, siklana a levegőben. Ezzel könnyed, elegáns jelleget kölcsönöz a bejáratnak.
Guruló
A tolókaput, vagy más néven gurulókaput akkor célszerű választani, ha a bejárat mögött nincs hely a szárnyaknak, vagy a terepviszonyok emelkedőek.
Amire büszkék vagyunk
Legutóbbi munkáink
Egyedi megoldást szeretne?
Legyen szó bármilyen kapuról, írja meg elképzeléseit a stílus, a kivitelezés jellegét illetően, amelyet 3 egyszerű munkafázis követ.
- Felveszem Önnel a kapvcsolatot, és egy személyes, vagy online egyeztetés alkalmával megbeszéljük a részleteket.
- Ezt követi a felmérés a tervezés, majd tervek elfogadásának folyamata.
- Az elfogadás és előlegfizetés után következik a kivitelezés, melyet az átadás és örömteli használatbavétel követ.
Az ötlettől a megvalósulásig!
- Tervezés
- Kivitelezés
- Szerelés
Vegye fel velünk.a kapcsolatot!
Hívjon, vagy írjon nekünk, hamarosan jelentkezünk!
ügyvezető
Fémkreatív Kft.
A témával kapcsolatos írásaink
No related posts.